Ma megbuktam analízisből. Elértem a beugrón kemény 3 pontot, 12 kellett volna… No comment…
A digit vizsgát 12-ére, a fizikát 13-ára vettem fel, de mivel BSZ-ből nem mentem el múltkor, ezért abból is kellett néznem egy szimpatikus időpontot, viszont rá kellett, hogy döbbenjek, hogy már csak két lehetőség van. Nem akarok az utolsóra menni először, ezért felvettem a legközelebbit, ami 11-én van! Ma meg miután megbuktam analízisből, megnézem, abból mikor van. A legközelebbi 14-én, utána még egy lehetőség van, de felvettem a 14-eit… Nem tudom, mi lesz így…
Ma voltam Botonddal futni. Szokásos táv, utána szokás szerint focipályán kis húzódzkodás, fekvőtámaszok. Eddig minden rendben volt, utána elkezdtem szédülni és elhomályosult a látásom. Mondtam neki, hogy menjünk, mert nem érzem jól magam. Aztán elindultunk és amikor egy olyan sötét helyre értünk, ahol egyébként sem látni sokat, elsötétült minden, pár percre elvesztettem az eszméletemet és a térdemre estem, Botond kapott el. Akkor tértem valamelyest magamhoz, amikor felhúzott. Aztán még leültünk kicsit útközben és utána felkísért a lifttel. Akkor már jól voltam, csak sárgán láttam mindent. Foglalmam sincs miért történhetett, nem volt semmi előzménye és utána teljesen jól lettem és most is teljesen jól vagyok. Most vesztettem el az eszméletemet életemben először…
Tegnap este nagy jegyzetnyomtatást tartottam, miután megvettem az új nyomtatót, mert hát monitoron olvasni a szöveget rémes. Már csak össze kellene spirálozni valahol a lapokat, hogy kényelmesen tudjam forgatni őket.
A jegyzetek megléte ellenére elhatároztam, hogy azért beszerzek 1-2 könyvet, mert jegyzet ide, vagy oda, vannak olyan anyagrészek, amiket nem könnyű megérteni, ezekhez nagy segítség lehet a könyv. Ilyen anyagrészek például az analízis anyagnak a vége, többes integrálok, komplex függvénytan, körintegrál, stb, vagy fizikából a relativisztikus dolgok, hosszkontrakció, idődilatáció, stb. Tehát megvettem a Thomas-féle kalkulus 2-3 és a Téridő-fizika c. könyveket.
Mindhármat a Typotex kiadó adja ki, ráadásul most 30% kedvezmény is van mindhárom könyvre, így hát gondoltam megéri. Ráadásul a Typotex még egy törzsvásárlói kártyával is lóg nekem, mert regisztráltam az olvasói klubjukba, és meg is ígérték az ELTÉ-n lévő könyvespultjuknál, hogy hívni fognak és megkapom, de szeptember óta nem jelentkeztek, gondoltam ezügyben is reklamálok. A Typotex honlapon találtam rá az Olvasók Boltjára, ahol megvásárolhatók a kiadó könyvei. Az eladó hölgy a boltban nagyon rendes volt, kaptam egy törzsvásárlói kártyát tőle és a könyveket is ideadta a kedvezményes áron, pedig ebben a boltban nem élt ez a kedvezmény. Ezen kívül a pénztár mellett még volt egy kupac ajándék könyv, arra is felhívta a figyelmemet, hogy ezekből lehet vinni ingyen és bérmentve, így hát választottam egy érdekes témájú szimpatikus könyvet. Rég találkoztam ilyen kedves kiszolgálással, úgyhogy ez egy kellemes élmény volt számomra. A boltban egyébként sok érdekes könyv is volt, más kiadóktól, úgyhogy ajánlom mindenkinek, hogy látogasson el oda, tényleg megéri bemenni!
Mivel a régi HP tintasugaras nyomtatóm tönkrement, muszáj vol venni egy újat, ezúttal mindenképpen lézert kellett, hogy vegyek, mert már elegem van a tintasugaras nyomtatók összes nyűgjéből. Viszont mivel a nyomtatókhoz nem értek túlságosan, ezért nehéz volt eldönteni, hogy milyen is legyen. A hup.hu-n is, és a FreeBSD questions@ levelezési listáján is kértem tanácsokat, de oda meg annyi tippet kaptam, hogy ember legyen a talpán, aki a nagy zűrzavarból megállapítja, hogy végül melyik a legjobb. Végül erre esett a választás, mert ezért az árért igen megérte és a Samsung nyomtatókról jókat hallottam. Ma este el is kezdem kinyomtatni a jegyzeteimet, hogy tudjak majd tanulni Analízis2 vizsgára, mert sok az anyag és az én nem matematikus agyamnak nehéz lesz felfogni…
Néha nézegetem a webszerver logjait és ott látok több különböző hostnevet, de nem tudom, hogy vajon kik lehetnek, akik olvassák ezt. Pár emberről tudok, de ki a többi? Olvas valaki Romániából rdsnet-es hosttal?
És mi az az RSS feeder? Valaki az RSS alapján olvassa, amit postolok? Kommenteljetek légyszi, mert kíváncsi vagyok mennyien olvassátok, mert eddig én csak 2-4 emberről tudok.
Ma leadtam az utolsó házijaimat, kíváncsian várom az eredményt…
Tehát már csak a vizsgák vannak hátra. Ma kicsit FreeBSD-ztem is, mert azzal is el vagyok maradozva. Hiába itt a vizsgaidőszak, mégis megkönnyebbülést jelent, hogy a nehezbb(?) részén már túl vagyok.
Lassan itt a nyár és egyben itt a vizsgaidőszak! Szokásos módon 4 vizsga, hacsak nem hasalok el most mindjárt (14:00-kor) Digitális technika 2-ből pótpótzh-n, mert akkor a vizsgák száma leredukálódik 3-ra. A másik 3 vizsga pedig: Analízis 2, Bevezetés a számításelméletbe 2, Fizika 1i. A BSZ könnyű lesz szvsz, a Fizika… hát nem tudom, viszont az Analízistől félek kicsit, két tárgynak is szerepel az előtanulmányi rendjében, meg idén nem olyan könnyű mint tavaly.
Amellett, hogy tanulni kell, el kellene kezdeni dolgoznom is, mert különben nem tudom majd befejezni a nyár végéig, amit kell és majd elbujdoshatok szégyenemben… Nem beszélve arról, hogy nem biztos, hogy úgy is megkapom a pénzt, persze a pénz másodlagos, de azért kell 1-2 dologra.
És akkor mi is lesz a pihenéssel? Mert hogy azt is kéne… Egy betervezett nyaralás már van július elejére Horvátországba, Selcébe. Azért remélem jut mellette még egy kis idő pihengetni is, meg kiolvasni pár könyvet, amit már régóta szeretnék. Mindenesetre mozgalmas és (remélhetőleg) produktív nyaram lesz idén (is). Hajrá…
Az asztali gépemen a mai napig egy SP2-vel felszerelt Windows XP fut. Régebben már használtam huzamosabb ideig is Linuxot rajta (akkor még nem is FreeBSD-ztem), de aztán mindig vissza-visszatértem a Windowshoz, mert annak idején még volt egy-két olyan dolog, amit Linux alatt nem igazán tudtam használni.
Ma azonban megszületett az elhatározás, hogy váltok, mégpedig konkrétan az váltotta ki belőlem ezt az érzést, amit ilyen drasztikus címmel postolok, hogy az eMule használata közben bekaptam egy kedves kukacot (vírust). Persze ez nem a Windows hibája, hanem az enyém, mert vírusírtót sosem használtam, hiszen meggyőződésem, hogy ha az ember hozzáértéssel és megfontoltan használja a gépet, akkor nem kap vírusokat, és ezt a nézetemet továbbra is igazolva látom, azonban a naivitásomnak köszönhetően feltételeztem, hogy az emberek nem osztanak meg vírusos fájlokat eMule-on, de újra – immáron sokadik alkalommal – rá kellett döbbennem, hogy az emberek néha gonoszabbak annál, mint azt sokszor gondoljuk.
Tehát váltani kell. Na, de mire? Az egyik opció számomra a FreeBSD, amely mint köztudott, nagyon közel áll a szívemhez, a másik pedig az Ubuntu, amely pedig szépen futkos a laptopomon, ahonnan most ezt a postot is írom. Hogy melyik legyen, arra a kérdésre még később visszatérek. Nézzük most, hogy mi szól a váltás mellett:
- A nyílt szoftverek manapság már sokszor jobb minőségűek, mint keredkedelmi társaik. Pl. böngészőnek már egy jó ideje Firefoxot használok, mert valljuk be őszintén, az Internet Explorer egy rakat szar. Igaz, hogy a hetes verziót nem próbáltam, de a Firefox már régóta jóval előtte jár, olyan szoftvert pedig elvből sem használok, amely azzal szabotálja a fejlődést, hogy magasról szarik a szabványokra.
- A *NIX rendszereken ha valami nem működik, akkor annak oka van, ami kideríthető orvosolható. Ott nincs olyan, hogy valami egyszerűen csak nem működik.
- Sokkal jobban tesreszabható az egész, sokkal jobban strukturált és logikus. Sokkal jobban szeretem az egészet.
- Beryl!
És mi szól ellene:
- Nem fut alatta a GuitarPro, a Dguitar meg még nem túl használható. Alapos végiggondolás után úgy tűnik minden más megy alatta, amire szükségem van (Firefox, Thunderbird, Mercury, Gimp, OoO, Azures).
Nos, már csak az a kérdés, hogy FreeBSD, vagy Ubuntu. A FreeBSD kezelése talán egy kicsit komplikáltabb, hiszen Ubuntuban mindent az ember segge alá tolnak, és pont ez a jó benne, hogy nem kell szarakodni, de ugyanakkor azokat az előnyöket sem veszíti el az ember, amelyek a Linux voltából adódnak. Mindemellett lehet maradok a kedvenc FreeBSD-mnél, még ha bele is telik egy időbe, amíg szépen testreszabok magamnak mindent, de legalább olyan lesz, mint amilyet szeretnék és kb. soha többet nem kell bajlódnom újratelepítéssel meg hasonlókkal. Viszont akkor már megvárom az X.org 7.2 importot…
Ma német órán ketten voltunk (később aztán lettünk négyen is), így elég laza volt az óra. Na, persze nem mintha máskor bismarck-i szigor uralkodna, de most nem csináltunk semmi konkrétat, csak beszélhettünk – ahogy az órához illik – németül. Clemens, a tanárunk, megkérdezte, hogy hogyan képzeljük el a jövőnket. Erre a kérdésre egy évvel ezelőtt még elég határozott válaszom lett volna: elvégzem a Műegyetem informatika szakát és informatikával fogok foglalkozni, milliókat keresek majd. Most azonban már nem tudtam ilyen egyértelműen válaszolni. Az informatika továbbra is érdekel (még), de a BME hatása talán lassan kiöli belőlem az érdeklődést. Amikor ide jelentkeztem azt hittem, hogy azzal fogok majd foglalkozni, amit szeretnék, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van.
Most, hogy egy év eltelt, azt kell, hogy mondjam, hogy a nyelvtanuláson kívül semmi olyat nem tanultam, aminek gyakorlati hasznát veszem, amit az életben használni tudok. Rengeteg lexikális tudás, amit gyűr magába az ember, na de minek, ha használni meg nem tudja? No sebaj, kétségbe nem esek, azt hiszem elvégzem azért a szakot, ha az MSc-t nem is, de a BSc-t mindenképp, aztán majd meglátjuk. Az a baj, hogy az egészet annyira utálom, hogy nem vagyok benne biztos, hogy az egyetem után rá tudok még nézni programkódokra undor nélkül, mert annyira megcsömörlöttem az egésztől és annyira összefonódott bennem az egész azzal, ami a BME-n megy.
Nemrég, egy hirtelen ötlettől vezérelve felmerült bennem, hogy csináljak egy másik szakot is, ami jobban érdekel, szóval az a terv, hogy jövőre szenvedek egy kicsit és több tárgyat megcsinálok előre, hogy később könnyebb legyen, aztán mellette elkezdek valami mást is, ez pedig az indológia lesz az ELTE-BTK-n, mert nagyon érdekel az indiai kultúra, a spirituális tanítások és minden, ami India múltjából fennmaradt, főleg a jóga, amit néha gyakorlok is. Persze többet kéne.
Amitől kicsit tartok az az, hogy ha valamit az ember nyomásra csinál – a zh-k, vizsgák és kreditek már pedig ilyen nyomóerőnek számítanak – akkor azt hajlamos kevésbé szeretni, mint amit önszántából tesz, ezért kicsit tartok attól, hogy akármilyen műs szakot is választanék, ott is találnék valamit, ami nem tetszik és azt sem csinálnám szívesen. Persze próbálkozni azért kell, majd meglátjuk, hogy lesz ez az indológiával. A legrosszabb viszont az egészben az, hogy ezért már fizetnem kell majd, nem is keveset, hála sok magyar oktatási reformnak, ami végülis nem vezetett sehova, csak oda, hogy ilyen elfuserált BSc szakok jöttek létre, mint pl. a mérnök informatikus a BME-n, ahol nem tanul semmi gyakorlati dolgot az ember, csak elveszti az életkedvét.
Ma megcsináltam 1 kivételével a pluszpontszerzős feladatokat programozásból és elkezdtem tanulni a mendzsment pótzh-ra. Már csak digitális technikából kell keresnem valakit, aki átrugdos a zh-n. Eddig nem igazán törtem magam, de tudom, hogy menni fog, mert nem lehet, hogy jövőre is ezekkel a szemét tárgyakkal szenvedjek, muszáj étmennem. Ráadásul az új elképzeléseim is ösztönöznek, hogy sikerüljön, nem akarom egész életemet a BME-n leélni.